2016. 10. 16.

05.


Sziasztok!
Megérkezett a következő fejezet.
Jó olvasást! :)
Lauren W:
____________________________________________________________
Döbbenetemben talán még a csomagomat is leejtettem, és a szám is elnyílott, de időben tudtam rendezni a vonásaim, mielőtt még bárki is észrevette volna. Mosolyt varázsoltam az arcomra, és elindultam a barátaim felé, ahol mellesleg egy nemkívánatos személy rontotta a levegőt, de próbáltam kizárni és levegőnek nézni.

- Sziasztok! – Köszöntem, mire mindenki motyogott valami üdvözlésfélét. Mivel Scarlet osztálytársát nem ismertem, ezért bemutatkoztunk egymásnak így lett egy Astrid nevű ismerősöm. Jól megnéztem a lányt, egész érdekesnek tűnt, egyáltalán nem volt szimpatikus első ránézésre, és ez nem a hosszú fekete – festett- hajának, sem pedig a számtalan piercingnek volt köszönhető, ami az ajkából és az orrából állt ki. Még csak a tetoválás sem zavart. A szeme nem tetszett, ezen belül is az, ahogy azzal a szemmel méregetett. A fekete tekintete arról árulkodott, hogy ő sem fogadott engem a bizalmába, és ezzel nincs is semmi probléma.

- Ki vezet? – kérdeztem. Valahogy azt sejtettem, Shawn neve fog elhangzani, de nem így lett.

- Én – emelte magasba a kezét Mad. Ő azon kevesek közé tartozott a társaságunkban, akinek volt jogosítványa. David is le akarta tenni, de sajnálatos módon nem sikerült neki, a negyedik bukta után feladta, és arra gondolt, hogy majd az érettségi után leteszi. Mindannyian a hét személyes családi autóhoz vettük az irányt, ami a mélygarázsban áltt, szokásához híven. Liv szülei ultra jó fejek, hogy megengedték egy rakás kamasznak, hogy beszálljanak – és még vezessék is a méregdrága autójukat, és három várossal arrébb dorbézoljanak. A mi autónkat még az utcánkban sem vezethettem volna, akkor sem, ha lett volna forgalmi engedélyem. Egyedül Cameron szállhatott a volán mögé, de ő is csak az után, hogy betöltötte a tizennyolcat.

Mad kiállt az autóval a puha pázsitra, Liv pedig megnyomta a kapunyitó távirányítót. A vasívek szépen lassan oldalra csúsztak, helyet adva az autónak. A kerítés mellett sövény futott végig, de egy ág sem lógott túl a formájukból. Nincs is kertészük, a szüleik állandóan dolgoznak. Hogyan lehetett ilyen szép a kertjük? Csak azt ne mondják, hogy Shawn másodállásban kertész volt, és így találkoztak Scarlettel.

A hétszemélyes kocsi kigurult a hídra, mi pedig követtük, Liv bezárta a kaput.

Most jött el a legnagyobb probléma: ki hová üljön. Mad helye biztos volt, hiszen ő vezetett. Amíg felnyitotta a leghátsó üléseket, ezen veszekedtünk, izé, tanakodtunk.

- Tehát. Halljam az igényeket, és beosztom az ülőhelyeket – mondta Liv, miközben a kulcscsomójával babrált.

- Én Astrid mellé szeretnék ülni. Ugye megérted, drágám? – fordult oda Shawnhoz, és szorosan a mellkasához simult. Shawn megsimította a haját, és nem látszott rajta semmiféle bánat, hogy kedves barátnője nem mellé akar ülni.

- Jó, de én nem tudok hátul ülni, kivéve, ha azt szeretnétek, hogy belerókázzak a nyakatokba – mondta Astrid. Tehát, ők kilőve.

- Én előre ülök, Mad mellé – jelentette ki Liv. – Shawn, Nora, üljetek hátra.

- Mi? És David?  - hökkentem meg. Nem akartam Shawn mellé ülni, hangot is adtam volna a tiltakozásomnak, ha az imént említett fiú nem vizsgál fürkészően kék szemeivel.

- Gyenge a gyomrom – mondta David, hasára tapasztva a kezét. Nagyot sóhajtottam, és sehová sem kívántam Davidet, a gyenge gyomrát, de legjobban Shawn Coleman-t tudtam volna kiiktatni a társaságból.

Megadtam magam, és bemásztam leghátulra az előrehajtott ülés mögött, bekötöttem az övemet, és vártam, hogy a többiek is elfoglalják a helyüket. Shawn bemászott mellém, és becsatolta a biztonsági övet. Szépen lassan kigurultunk a hídról és már száguldottunk is a strand felé.

Az első öt perc, borzasztó kínos csendben telt el, igyekeztem figyelmen kívül hagyni Shawn-t és az útra figyelni, ahogyan elsuhannak mellettünk a fák és a házak.

Liv kitalálta, hogy kapcsoljuk be a rádiót, de a szörnyű közlekedési híreken kívül semmi sem ment egyik adón sem. Mindenhonnan a hatalmas közlekedési baleset folyt, a 81-es főúton felborult egy kamion, ami üres üvegeket szállított, az egész utat lezárták, de szerencsére nem történt halálos baleset, leszámítva a rengeteg üveget, ami eltörött.

Nagyot sóhajtottam, amikor végre felcsendült egy zene.

Astrid ült előttem, középen Mad, Scarlet pedig a másik oldalon. Scarlet édesen duruzsolt valamit Shawn-nak, amit ő hatalmas mosollyal fogadott és ős is súgott valamit barátnőjének. Karba fontam a kezemet és unottan bámultam magam elé. Mad és Liv látszólag remekül elvolt, beszélgettek, a nevetésük hátrahallatszódott hozzánk. De a legmeglepőbb beszélgető páros David és Astrid volt.

Először alig vettem észre, hogy motyogtak valamit, de amikor Astrid felnevetett odakaptam a fejemet. David is nevetett, már, ha a csendes, lányos kuncogást annak lehet nevezni.

Mindenki jól érezte magát, már most, pedig az igazi izgalmak csak ezután fognak bekövetkezni, egyedül én ültem magam elé révedve, és várva, hátha becsatlakozhatok valahova. Az édes párhoz nem szerettem volna, David és Astrid kedvét sem szándékoztam elrontani a harmadik kerék szerepemmel. Ha nem akartam átkiabálni a többieken, akkor Livékkel sem tudtam volna beszélni.

Így maradt az én megmentőm, a zene. Lecsuktam a szememet és magamban dúdolni kezdtem a Faded-et.

You were the shadow to my light
Did you feel us?
Another star
You fade away
Afraid our aim is out of sight
Wanna see us
Alight

 

Arra eszméltem fel, hogy az utolsó sorokat hangosabban énekeltem, és szinte minden szempár rám szegeződött. A barátaim hallottak már énekelni, de Shawn, Scar és Astrid még nem. Nem is terveztem változtatni ezen a tényen, de az unalom kicsalogatta a hangomat a csigaházból.

- Szépen énekelsz –mondta legnagyobb meglepetésemre Shawn. Tudtam, hogy nem hazudik, tényleg jó hangom volt, szerettem is énekelni, de nem akárkinek. Énekórán muszáj volt, a tanáraim öltek volna azért, ha végre egyszer elvállalom az énekversenyen való részvételt, mivel szerintünk nagyon könnyen le tudtam volna győzni a többi iskola diákjait. De nem szerettem volna mindenki előtt felfedni, hogy valamiben különleges vagyok, nem átlagos, mint minden másban. Nem utolsó sorban kedvem sem volt hallgatni a velem egykorú gyerekeket, amint megpróbálják kiénekelni a magas hangokat, de nem igazán jön össze nekik.

- Köszönöm – válaszoltam végül. A dal folytatódott a refrénnel, de így már nem éreztem értelmét énekelni, csendben figyeltem hát Shawn arcát, amint egy mosoly kíséretében hátradől az ülésnek. Nem vette le rólam a pillantását egésze addig, amíg Scarlet nem szólt neki. Egy hanyag mozdulattal elintézte a választ és ismét engem nézett.

A kocsiban felbolydult az eddigi rend, David kívülállóként hallgatta, ahogy a lányok elbeszélnek mellette, Scarlet egy emberi pillantásra nem méltatta. Mad és Liv csendben bámultak ki az ablakon. Shawn pedig megkocogtatta a vállamat.

- Komolyan mondtam ám – mondta és elbűvölő mosolyt rajzolt az arcára.

- Komolyan köszöntem meg – mosolyogtam én is. A korábbi sérelmeim, miszerint nem vagyok az esete (és ezt nyíltan, szemtől szemben közölte is velem) valahogy elpárologtak, elfelejtettem, hogy nekem most haragudnom kellene rá. Pár másodperc alatt gondoltam át az egészet: valószínűleg nem volt szomjas már azon az estén, de azt mondják a kisgyerekek és a részegek mondanak igazat. De talán barátok lehetünk. Minek kellene nekünk együtt járnunk, minek kéne csókolóznunk, miért fontos, hogy bejöjjünk egymásnak? A barátoknál az ilyen nem fontos.

- Zeneiskolába jársz? – kérdezte, én pedig megráztam a fejemet.

- Oda járok ahova a többiek itt a kocsiban – somolyogtam.

- Bizony, Nora az osztálytársam – szólt hátra Liv, jelezve, hogy minden szót hallanak, nehogy eszembe jusson meggondolatlanságot mondani.

- Úgy ahogy az enyém és Davidé is – fejezte be a volán mögött ülő Mad.

- Pedig el kéne gondolkodnod ezen. Sokra vihetnéd – nógatott tovább.

- Nem, ez lesz az utolsó évem a gimibe, nem fogok most átmenni. Valószínű, hogy át se vennének.

Megrántotta a vállát, és nem kérdezett többet. Furcsa módon nem akartam, hogy véget érjen a beszélgetés, szerettem hallgatni a mély hangját. Nem olyan volt, mint Mad-é, mert az övé dörmögős volt, de Shawné selymes, tiszta, búgó.

- Hogy találkoztatok Scarlet-tel? – kérdeztem, nem számítva arra, hogy az előttem ülő szőkeség rögtön hátrafordul, és beszélni kezd. Megállás nélkül dumált a nagynapról, igazság szerint semmit sem értettem belőle, annyira hadart. Olyan vadul gesztikulált, hogy magamban fogadtam mit csinál előbb: kiüti a karjával az autó tetejét, vagy orrba csapja szegény Davidet, akinek hozzá kellett simulnia az ajtóhoz préselt Astridhoz. Úgy láttam mindkét sértett fél élvezi egy kicsit a helyzetet, egészen addig, amíg egy hirtelen éles kanyarnál Scarlet el nem dőlt oldalra, David, hogy kitérjen, teljesen odabújt a piercinges lányhoz. De annyira szerencsétlenül, hogy a szemöldökében lévő karika beleakadt David hajába, ami jó ideje nem látott fodrászt.

Astrid felsikított, Mad pedig hirtelen lefékezett, ennek köszönhetően lefejeltem az előttem lévő fejtámlát. Megmasszíroztam a sértett felületet, de elégedetten nyugtáztam, hogy egy púpon kívül semmi bajom nem lett. 

- Mi a szent szart műveltek ti ott hátul? – fordult hátra Mad. – Mert még egy ilyen hang, és nem csak a kamion lesz felborulva, hanem mi is.

- Beleakadt a piercingem a hajába – rimánkodott Astrid.

- Francnak kell annyi mindent magadba aggatnod – zsörtölődött Mad, és újra sebességbe rakta az autót.

- Most mit csinálsz? Hogy szedjem ki ebből a szénaboglyából menet közbe?

- Félre állok, édes csillag, nyugodjál meg, a szemöldököd a helyén marad, ha nem mozogtok túl gyorsan – mondta nyugodtan a barátunk. Túlságosan nyugodt volt, Liv sokat sejtető pillantása mindent elárult, amit gyorsan váltottunk egymással. Mad ilyenkor olyan, mint a kitörni készülő vulkán. Egy pillanat alatt átlendül a ló túloldalára, és olyankor nincs se Isten, se ember és olyan csúnya szó sincs, amit nem mondott volna ki három perc alatt.

Lopva Shawn-ra pillantottam, aki fejét támasztva nevetett Mad beszólásán.

David és Astrid összenőve másztak ki az ajtón, Scarlet pedig repült is, hogy kiszabadítsa őket. Hátradőltem, és lecsuktam a szemeimet. Egy darabig még hallottam, ahogy Astrid sikongat, David nyöszörög, Scarlet pedig mindkettejüket elküldi a pi… szóval arra a bizonyos helyre, ha nem maradnak azonnal csendben.

De aztán már semmi hang nem jutott el hozzám.

 

- Hé, Nora. Ébredj – bökdösött meg egy ujj. Összeráncoltam a homlokomat, és próbáltam eltolni magamtól az ujjat, ami most már az arcélemet simogatta.  Kinyitottam a szememet, pillantásom Shawn jég kék szemeivel találkozott, amitől szívem annyira meglódult, mintha egy vad ménes száguldozna. Kínosan elmosolyodtam és vártam, hogy arrébb húzódjon.

Miután megtette, előre toltam az ülést és mögötte kikászálódtam. Nem láttam sehol társaságunk többi tagját.

- Hol van Liv? – kérdeztem a fiúhoz fordulva, mikor odaért mellém.

- Elmentek fagyit venni, mert Scarlet mindenáron itt szeretett volna enni. Álltása szerint a strandon nincs jó íze egyiknek sem.

- És te miért nem mentél velük? – kérdeztem. Megrántotta a vállát.

- Nem szeretem a fagyit. – Beledugta a kezét a nadrágja zsebébe, és engem nézett.

Elég kamu szaga volt a dolognak, de nem firtattam, inkább nekidőltem az autónak.

- Én viszont igen – fontam keresztbe a karomat a mellemen Durcásan magam elé meredtem.

- Ha ezen múlik, majd bent meghívlak egyre – kacsintott rám, nekem pedig elakadt a szavam. – Mert én mondtam a többieknek, hogy ne keltsünk fel. Olyan mélyen aludtál. Azt is képes voltál elmulasztani, ahogy Astrid és Mad veszekszik. Pedig komolyan, szerintem a kocsin kívül is lehetett hallani.

- Kár volt kihagyni – feleltem és felnevettem. Keserédes nevetés volt ez, nem azaz igazi, mélyről fakadó. – Ha ez igaz, akkor miért keltettél fel mégis?

- Oké, elismerem kicsit álszent húzás volt, de két perc után unatkozni kezdtem. Pedig már csináltam veled snapre képet, ahogy alszol – magyarázta úgy, mintha csak az időjárásról fecsegne.

- Hogy mit csináltál? – háborodtam fel teljesen. Beleöklöztem a karjába, de mintha egy sziklát ütöttem volna meg.

- Nyugi, csak vicceltem – mondta, mire ismét hátradőltem. – Vagyis, tényleg csináltam, de nem tettem ki. Csak lementettem.

- Hát jó – mondtam dühösen. Még fújtattam is hozzá egy kicsi, de nem volt elég meggyőző az alakításom, mert elnevette magát.

- Igazából, nem ez volt az ok, hogy kettesben akartam maradni veled – mondta kicsit később. Értetlenül néztem rá.

- Csak el akartad mondani, még egyszer, hogy nem vagyok az eseted? – csúszott ki a számon. Beharaptam az ajkaimat, mintha ezzel vissza tudnám szippantani, az imént kiszabadult szavakat.

- Te az óta, ezen kattogtál? – kérdezte.

- Te emlékszel rá? – kérdeztem vissza. Lesütöttem a szememet és éreztem, hogy fülig elönt a pír. Meglökte a vállamat, én pedig hátat fordítottam neki, várva, hátha alább hagy az arcom tüzelése. Nem így történt.

- Nézd, sajnálom, hogy ezt mondtam – suttogta a fülembe, mire megpördültem a tengelyem körül, és szembetaláltam magam vele. Minden dühömet, ami az elmúlt időszakban táplálódott bennem, bele sűrítettem ebbe a pillantásra, azóta várok erre, hogy kimondta azt a mondatot. Annyira szerettem volna az orra alá dörgölni, hogy ő sem az én esetem, de a legnagyobb gond az volt, hogy ez hazugság lett volna. Nem szerettem hazudni, de néha megkívánta a helyzet.

- Ugyan, semmi gond. Hiszen… – kezdtem, de elcsuklott a hangom.

- Hiszen? – kérdezett rá.

Te sem vagy az én esetem. Mond ki. Gyerünk, mond már ki!

- Hiszen nem tetszhetek mindenkinek – feleltem végül.

Lehet, hogy ekkor követtem el a legnagyobb hibát, lehet, hogy ha ekkor kimondtam volna, akkor nem jutottunk volna el oda, ahová jutottunk. De ezt nem tudhattam. Egyszerűen képtelen voltam kimondani azt a pár szót, ezzel mentve a saját helyzetem.

Talán, ha nem nézett volna olyan vágyakozóan a szemembe, akkor el tudtam volna mondani neki.

 

A tenger hűvös volt, és lágyan hullámzott, pont úgy, ahogy szerettem. A lábamat lógattam bele, miközben a nap letűzött a magas égről, barátaim (és a barátom testvérének a barátnője, és a barátja) bent ugrándoztak a vízbe. A víz tiszta volt, nem keveredett fel a homok, amit az emberek bevittek a partról.

 Shawn indult meg felém, fedetlen felsőtestére felfröcskölődött a sós víz. Igyekeztem nem bámulni és azt mantrázni magamban, hogy barátnője van, aki történetesen a legjobb barátnőm húga, de ez a legkevésbé sem vált be. Egyelőre fehér bőrömön – úgy terveztem, ma lebarnulok, ezért is nem mentem be még a vízbe - egy pink bikinit viseltem.

Lila ajkakkal huppant le mellém a partra, és összehúzta a lábait. Féloldalas mosolyra húztam az ajkam.

- Csak nem hideg? – kérdeztem. Erre felállt, és megborzolta csuromvizes haját, lehetőleg úgy, hogy az összes rám essen. Megcsaptam a vádliját.

- Bunkó vagy – mondtam sértődöttséget színlelve. Újra a hullámzó tengert néztem, ahol Mad épp egy hínárt tett Liv nyakába, aki visongva ugrott neki Davidnek, aki elveszítette az egyensúlyát, és megfejelte Astrid dekoltázsát. Szegény David mindig rosszul jön ki az ilyen helyzetekből. Szerencsére mindenki felnevetett, legalábbis amennyire innen látni véltem. Egy arc maradt komor, mégpedig Scarleté, aki árgús szemekkel vizslatott minket, nagy valószínűséggel az iménti jelenetünknek is tanúja volt.

Megkeseredett a szám íze, grimaszba torzult az arcom.

 - Nem értem, miért – mondta Shawn. – De ha ezt bunkóságnak tartod, nem tudom, ezt minek fogod.

Fel sem eszméltem teljesen, mire a karjaiba kapott, és rohanni kezdett velem a habokba. Vadul sikongattam, lábammal kapálóztam, de mintha meg se érezte volna.

- Engedj el! – Kiáltottam, de ő csak nevetett. A víz fokozatosan kezdett mélyülni, és valóban hideg volt egy kissé, de nem volt annyira vészes. Mikor a derekáig ért a víz megállt.

- Nagyon örülök, hogy behoztál, de a saját lábamon is be tudtam volna jönni, ha szerettem volna – most már én is nevettem egy kicsit, és játékosan belebokszoltam a karjába. Észrevettem, hogy a többiek felénk igyekeznek, ezért minél előbb ki akartam szabadítani magamat Shawn öleléséből, bár szívesen maradtam volna még így, izmos testéhez tapadva. – Letehetsz – néztem rá komolyan.

- Biztos vagy benne? – kérdezte cinkosan mosolyogva. Scarlet egyre közelebb ért, ezért hevesen bólintottam. Az utolsó pillanatban vettem észre azt a furcsa fényt a szemébe, ami a fiúknak akkor szokott megcsillanni, ha rossz fát tesznek a tűzre. Tiltakozni akartam, de már csak annyira volt időm, hogy nagy levegőt vegyek, mert a következő pillanatban a vízbe csobbantam – mégpedig Scarlet elé. Belesüllyedtem a sós vízbe, ami azonnal fel is dobott a víz felszínére, így gyerekjáték volt feljönni a tetejére.

Egy darabig küzdöttem az áramlattal, hogy sikerüljön lent maradnom, nem szerettem volna Scarlet és Shawn veszekedését hallgatni arról, hogy mekkora egy tapló. És azt sem akartam hallani, mit mond nekem.

Nem sikerült a tervem, konkrétan nyolc másodpercig bírtam a víz alatt, így is vadul kellett levegő után kapkodnom a felszínre felérve.

- Te meghibbantál? – kérdezte Scarlet. – Csurom víz lett a hajam, és lefolyt a sminkem – hisztizett. Én csak kelletlenül felnevettem, minden igyekezetemet össze kellett szednem, nehogy beolvassak neki a víz kontra smink dologról, de erős voltam. Egészen addig, amíg Shawn oda nem lépett Scarletthez, édesen a fülébe sutyorgott valamit, amitől a lány elvigyorodott. Keserű íz lepte el a számat, úgy éreztem, mindjárt összeesek, ha nem köphetem ki nyomban. A hányinger kerülgetett, és könnyek gyűltek a szemembe. Megfordultam, hogy oda menjek a tőlünk jobbra lévő barátaimhoz, akik miatt igazán el akartam jönni. Leszámítva persze Astridot, mert róla a mai napig azt sem tudtam kicsoda.

Elindultam, amikor valaki rácsapott a vállamra. Baráti gesztusnak is szánhatta volna, ha nem csípett volna borzalmasan. Rendeztem vonásaimat, és megfordultam. Arra gondoltam talán Shawn jön bocsánatot kérni, amiért csak úgy beledobott a vízbe, de tévedtem. Scarlet nyúlánk alakja helyezkedett el előttem.

- Tudom, hogy mit szeretnél – mondta kezdésképp. Hangjában nem volt harag, mint amire amúgy számítottam, ez tette csak, még ijesztőbbé a helyzetet: nyugalom áradt belőle, és kiegyensúlyozottság. – Szeretnéd, ha Shawn szakítana velem.

- Tessék? – kérdeztem értetlenül. Ez meg sem fordult a fejemben, természetesen örülnék, ha szétmennének, ezzel szabad utat nyitva nekem, de sosem kívántam volna, hogy szakítson a legjobb barátnőm húgával. Noha sosem voltunk túlzottan jóba, az ellenségek kategóriát sem súroltuk, és nem is akartam átesni abba a kategóriába, amiben azok vannak, akiket Scarlet ki nem állhat.

Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy mit mondjak. Rá kellett jönnöm, hogy nem fog nekem parancsolgatni.

- Rendben, játszunk tiszta lapokkal – mondta, és teljes testemmel felé fordultam, karomat leengedtem, ezzel is mutatva, mennyire nincs rejtegetni valóm. – Tetszik nekem Shawn, de kinek nem? Én vele ellentétben, próbáltam kerülni, mert zavart az érzés, ami akkor tör rám, ha a közelében vagyok.

- Igen, eddig világos. Csak, hogy Shawn-t sem hagyhatod hidegen, ha ő ennyire szeret a közeledbe lenni – fejtegeti tovább összeszűkült szemhéjjal. Velem ellentétben ő karba fonta a kezét, és nagyon ellenségesen nézett rám.

- Mennyire? – röhögtem fel. – Kétszer találkoztunk összesen, egyszer ma, egyszer pedig a bulin. Ennyi.

 - De ott is megragadott minden lehetőséget, hogy veled legyen.

- Mert te épp magatehetetlenül, és részegen vergődtél a vécében – mondtam ki, ami először az eszembe jutott.

- Oké. Ha így gondolod – bólintott, és elfordult. Fogalmam sem volt arról, hogy mire értette ezt, de rá hagytam. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy bevallom, hogy Shawn nyíltan kimondta, hogy nem vagyok az esete, de mégsem tettem. Ha eldurvul a helyzet, akkor majd kijátszom ezt a kártyát.

Scarlet megfordult.

- Egyébként, ha elveszed tőlem Shawn-t, akkor te leszel a szívtelen ribanc, aki belefurakodott a kapcsolatunkba – egészen közel hajolt hozzám, éreztem a menta illatot a leheletén. Egy pillanatig komoran méregetett, majd vidám mosolyt kanyarított az arcára. – De remélem nincs harag, drága Nora.

Már csak az hiányzott, hogy megpaskolja az arcomat, mint valami kutyának, aki jól teljesítette a feladatát.

Ezzel odaúszott a nővéréhez, ahol már Shawn is várta. Scarlet beleugrott a nyakába, és heves csókot váltottak.

Sosem képzeltem el ezt a pillanatot, amikor a fiú, akihez vonzódom – mert ez volt az igazság, kár is tagadnom, kár belemagyarázni az utálatomat. Még is, miért rágódtam volna annyit azon az elejtett, „nem vagy az esetem” mondaton, ha nem azért, mert kezdettől fogva megdobogtatja a szívem? -, más lányt ölel magához, és csókol úgy, ahogy engem is csókolhatna.

Sosem képzeltem el azt sem, hogy az a lány, aki ott van vele, a tulajdon legjobb barátnőm testvérkéje, ezzel ki van zárva az egyetlen ember, aki segíthetne átvészelni ezt az időszakot.

Ha már elkezdtem felsorolni azokat a dolgokat, amiket sosem képzeltem el, hát akkor a lista élére kerülhet az iménti párbeszéd, amit Scarlettel folytattam.

Sosem képzeltem el azt, hogy ugyanaz a pasi fog bejönni Scarletnek és nekem. Előre féltem a testi sérülésektől, amiket Scarlet miatt fognak érni.

Veszedelmes eszközei voltak más lányok távoltartására.

Ez volt, egyszerűen nem szerette a vetélytársakat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése