02.

Sziasztok!

Köszönöm a rengeteg poztív visszacsatolást, el sem tudjátok mennyire jól esik! Ráadásul, már 25 feliratkozóval büszkélkedhetek, ami nagyon jól esik :') Bőgés környéki állapotban vagyok, elhihetitek.

Megérkezett a második fejezet, remélem tetszeni fog nektek, igaz, ez rövidebb, mint az első... de nem sokkal. Jó olvasást kívánok mindenkinek!

_____________________________________________________________________________

Mielőtt bekopoghattam volna, éreztem, ahogy egy kéz nehezedett a vállamra. Mad-re, vagy David-re tippeltem volna, más nem igazán szokott ennyire közvetlen gesztust tenni irányomba. Amikor megpördültem, láttam csak be, hogy tévedtem. Graham állt előttem egy féllépésnyire, de innen éreztem a belőle áradó piaszagot.

-            Ó, szia, Graham – mondtam csöpp undorral a hangomban. Graham erre felnevetett. Ekkor pillantottam csak meg az út szélén paskoló Fiatot, amiből még három jókedvű gyerek szállt ki, és egy, akinek komoly grimasz ült az arcára. Igen, biztos ő volt a sofőr. Veronica szállt ki a vezető helyéről, amit nem is értettem, tekintve, hogy ő nem igazán tudta tartóztatni magát, ha ivásról van szó. Megdöbbentő képek készültek róla, de nem láttak napvilágot. Onnan tudtam, hogy ő mutatta őket.

Graham figyelmen kívül hagyja a szívélyes üdvözletemet, helyette a barátnője felé kurjant.

- Gyere már, cica! Ne várass meg.

Veronica összeráncolt homlokkal lépdelt az illuminált állapotban lévő társasággal, néhol segítő kezet nyújtva Kaithlyn-nek, és egy másik lánynak akit nem ismertem. Mögöttük egy srác ballagott, Veronica után talán ő volt a legjózanabb a társaságban. Visszafojtottam mosolyomat, amikor a platformos cipőben az ismeretlen bige belelépett egy gödörbe, és hanyatt bucskázott a járdán, ezzel kidöntött egy apró lámpát, ami a járda mellett sorakozott sok társával. Graham teli torokból felnevetett, nem is érdekelte, hogy Veronica őt szólongatta, hogy segítsen már. Kaithlynre és a srácra nem számíthattak, mert elég volt magukat megtartaniuk. Hát, itt jöttem én a képbe. Odamentem hozzá, és felsegítettem a matt részeg lányt.

- Köszi, Nora – hálálkodott Veronica, amikor sikeresen felálítottuk a lányt. – Nálunk voltunk alapozni, de azt hiszem Zoe-nak túl sok volt a martini – sóhajtott idegesen a lányra nézve. – Úgy, ahogy Kaith-nek is.

- Megesik az ilyen – hagytam rá. Két oldalról támasztottuk a lányt, és magunk elé engedtük Katihlynt és a fiút is, aki nem csinált mást, csak koncentrált a lépéseire. – Ő mit ivott? – biccentettem nevetve a srácra.

- Harley? Fogalmam sincs – röhögött fel kelletlenül Veronica. – A fiúk piáját Graham intézte.

- Hogyhogy te vagy a sofőr? – kérdeztem kíváncsian. Ismét röhögés fel a tortákból, de inkább kínosan, kényszeredetten.

- Közülük csak nekem van jogsim, Grahamen kívül. De Graham nem vállalta. Így maradtam én, az egyetlen józan a társaságban. Tudod milyen idegtépő hallgatni őket? – kérdezte. Odaértünk Grahamhez, aki még mindig az ajtó előtt várt ránk. Bekopogtunk, és vártuk, hogy ajtót nyissanak.

Liv megölelt, amikor kinyitotta az ajtó, köszönt Veronicáéknak, és elidőzött a tekintete Harley-n. Meg kellett mondanom, Harley tényleg nem volt mindennapi látvány a bizonytalan lépéseivel, és a vicces arccal, ahogyan megpróbált koncentrálni. Nem tudtam mit adhatott neki Graham, de nem lettem volna a helyébe.

Liv sejtelmes pillantásából láttam, hogy ő nem ezért szentelt ennyi felesleges pillantást a fiúnak. Miután beljebb invitálta Veronicáékat, mi is követtük őket, de a nappali helyett – ahol a buli epicentruma lehetett- Liv szobájába mentünk.

Livék lakása háromemeletes, az első szinten található egy nagyon-nagyn-nagyon nagy nappali, egy szintén hatalmas konyha, a fürdőszoba és egy vendégszoba. Odaértünk a lépcsőre, amire egy kötél volt erősítve, gondoltam, hogy jelezzék meddig is tart a terület, ahol elengedhették magukat. Livék szülei valószínűleg leléptek valahová, ahol kevesebb a részeg fiatal, és kicsit visszafogottabb a zene.

Ahogy felfele mentünk a lépcsőn – gondosan átmásztunk a kötél alatt- szembejött velünk Liv húga, Scarlet, mögötte pedig az aktuális barátja. Scarlet Liv totális ellentéte, persze nem külsőre. Belsőleg voltak mások, Liv visszahúzódó, „alig-hallod-a-hangját” lány volt, Scar viszont kihasználta minden adottságát, hogy a figyelem középpontjában legyen, ezért is volt  havonta új barátja. Ha megunta, egyszerűen elhajította. Liv már nem is próbálta megnevelni a húgát, tudta, hogy feleslegesen idegesíti saját magát, és feleslegesen próbálja megggyőzni a szüleit azzal, hogy Scarlet nem olyan ártatlan, mint azt hinnék.

- Szia, Scarlet – köszöntem, és a mögötte álló fiúra néztem. Ahogyan végigmértem akaratlanul is kihagyott egy ütemet a szívem, és megremegett a térdem. Nem tudtam mit kezdeni magammal, kipréseltem az ajkaim közül egy hellót.

- Szia, Nora. Boldog születésnapot! – lépett le hozzám egy fokot, és a nyakamba borult. Jóba voltunk, de elítéltem azt, amit művelt. Kihasználta a fiúkat, akik kezdtek komolyabban érezni iránta. Igazi kis díva volt. Ha az emebrek Veronicára hitték azt, hogy megkaphatta volna az iskola királynője címet, akkor nem ismerték ezt a lányt itt előttem. Veronica lassan másfél éve kitartott Graham mellett, és sosem alázta volna meg a gyengébbeket, ellenben Liv húgval. Egy évvel volt fiatalabb a testvérénél. Még a bátyámnál is bepróbálkozott, hiába mondtam neki, hogy szálljon le róla, mert úgy sem jön össze neki. Cam persze elküldte, de Scarletet nem érintette mélyen.

- Köszönöm.

- Ú, de bunkó vagyok – sipított fel. – Be sem mutattam a barátomat. Ő itt Shawn Coleman, Shawn ez itt Nora Gray.

Shawn kezet nyújtott, én pedig belehelyeztem a kezemet az övébe. Lapát tenyere közrezárta az én kicsi ujjaimat, miközben kezet fogtunk.

- Shawn – ismételte mosolyogva. Gyönyörű mosolya volt, metszőfogai helyesek voltak, akárcsak a vámpíroknak. Miért van az, hogy azoknak az embereknek, akiknek ilyen a foguk, nagyon szép a mosolyuk? Beleborzongott a bensőm abba, hogy néztem. Orrába egy piercing volt, jobb karján tetoválások cikáztak, kivehetetlen mintában.

- Nora – mutatkoztam be én is, és elengedtem a kezét. Le kellett hűtenem magamat, kizárt volt, hogy valami is lehetett volna közöttünk, hiszen ő Scarlet barátja. Legalábbis, azon az éjszakán még az övé volt.

- Örülök, hogy megismertelek – mondta, és még egyszer végigfuttatta rajtam a szemét, a dekoltázsomon talán egy kicsit tovább időzött, mint amennyi illendő, én mégsem takartam el a kezemmel, pedig ezt tettem volna legszívesebben. Biccentettem neki, és folytattuk utunkat felfelé, Liv szobájába.

Mikor meggyőződtem, hogy hallótávolságon kívülre érnek, nekiszegeztem a kérdést Livnek.

- Mióta vannak együtt?

Liv sühajtva vette be a kanyart a folyóson, amin elérhettünk a másik lépcsőhöz. Az vezetett fel a harmadik szintre.

- Két hete – válaszolt. – De igazából, csak szerdán vállalták fel a kapcsolatukat. Scar esküszik, hogy komolyak a szándékai vele, és, hogy szerelmes. De már nem tudom mit higgyek.

- Hát,hiba lenne elfogyasztani, majd kiköpni egy ilyen srácot, mint Shawn – értettem egyet vele. Visszaemlékeztem az arcára. Széles járomcsontja tette igazán különlegessé, gyönyörű kék szeme mellett. Abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire szívesen beletúrtam volna a aszőke tincseibe.

- Utálom Shawn-t – mondta, amikor benyitott a szobájába. Lehuppantam a franciaágyára, és simogatni kezdtem a fehér plüss takarót. A hír megcsapott, és megmagyarázhatatlan ok miatt magam alá taszított. Liv kotorászni kezdett a fiókjában.

- Miért? – kérdeztem.

- Ha megismered, megtudod. Ki nem állhatom a stílusát, alig várja a pillanatot, hogy beolthasson valami béna dumával, és idegesítően egoista, tudja magáról, mennyire jó képű, és ki is használja. Egyszóval, tökéletesen passzolnak a húgommal. De ha bántani merészeli, velem gyűlik meg a baja.

Ez még jobban fájt. Reménykedtem, hogy szöges ellentétei egymásak, és, hogy még az este szakítanak. Úgy nézett ki, hogy sokáig idegesíthetik egymást.

Liv felém nyújtott egy könyvecskét.

- Nem volt időm becsomagolni, mert az utolsó pillanatban lettek kész a képek. Boldog születésnapot! – ölelt meg még egyszer. Megköszöntem, és kinyitottam az első oldalon a könyvet. Egy kép volt benne, az első napunkon  suliba, három évvel ezelőtt. Mellette egy kis szöveg, hoyg hogyan is ismerkedtünk meg, mikor találkoztunk először. Tovább lapoztam. Belekerült az összes levelezésünk fénymásolata, az aranyköpésink, a fura szokásaink, és rengeteg kép. Az utolsó lapon, bekönnyeztem, pedig az volt a leg érzelemtől mentesebb rész. Csupán egy szó volt a lapra írva.

Folytatjuk…

Letettem az ágyra, és megöleltem a barátnőmet.

- Kellett neked megsiratni. Valószínűleg tönkre ment a sminkem – motyogom a vállába fúrt fejjel. Elnevette magát, és elindultunk elfelé.

Miután leértünk, benéztem a fürdőbe, hogy ellenőrizzem a sminkemet, majd kimentünk a zenét hallgató tömeghez. Jócskán gyűltek emberek, Liv és Scarlet csak az évfolyamukból hívott meg- szinte- mindenkit, de voltak felsőbb és alsóbb évesek, akiknek szintén szólt a meghívás. Persze, mindenki hozott magával kísérőt, haverokat, így sokan lettek, akiket nem is ismertünk, vagy talán még életünkben nem is láttuk, de nem bántuk. Liv szülei jó fejek voltak, sosem szabták meg, hogy kik jöhetnek, meddig maradhatnak, ilyenkor általában mindig leléptek egy kicsit kikapcsolódni. A töegben rögtön megláttam a sarokban, csendben ücsörgő Davidet és a bárpultnak kialakított asztalt támasztó Madet. Mad épp két lánnyal flörtölgetett egyszerre, David pedig magába roskadva ült a kanapén.

Ő volt az a fiú, akit mindig utolsóként választottak a csapatba, akit lenéztek és kiröhögtek. Mi voltunk az egyedüliek, akik megszánták szegény Davidet és megengedtük, hogy csatlakozzon hozzánk ebédnél. Lehet, hogy a mandulavágású szeme, és a sárga bőre miatt nézték ki (sajnos, már ilyenkor is rasszisták voltak a gyerekek), de az is megeshetett, hogy a szótlansága miatt kerülték. Pedig ha megismerték volna, akkor tudnák, mennyire aranyos, jó kedélyű és vicces volt. Sajnos senki sem szerette volna közel engedni magához. Nem volt ez másképp most sem.

Összenéztünk a barátnőmmel, és megindultunk David felé. Két oldalról huppantunk mellé, és vártuk, hogy rákezdjen a panaszáradatra. Négy másodpercig bírta.

- Micsoda ostoba egy társaság –sóhajtotta. – Mennyi buta liba, aki kelleti magát a fiúknak, és versenyeznek, melyikük részegedik le először – tekintete a Mad mellett álló lányokra siklott. Az egyik szőkeség minden alkalmat megragadott, hogy hozzáérjen, Madnek pedig szemmel láthatóan nagyon tetszett. Felemelte a mutatóujját, és három feles poharat vett elő. Teletöltötte őket, és egyszerre lehúzták.

- Bizony – hagytuk rá, szinte egyszerre. Túl gyanúsak voltunk, nyomorult barátunknak viszont semmi sem tűnt fel.

- Undorító – bizonygatta újra. A zene váltott, és éreztem, hogy nekem táncolnom kellett, de ahhoz még túl józan voltam. Nem szoktam sokat inni, egy üveg somesby, esetleg egy feles. De semmi több. Csak annyit, ami hozzájárul ahhoz, hogy fesztelenül tudjak viselkedni, de azért tudjak magamról.

- Azok bizony – csóválta a fejét Liv. Nehezen bírtam visszatartani a nevetést, ami fel akart törni a torkomból. David először rám, majd a barátnőnkre nézett.

- Ti most tényleg egyet értetek velem? – kérdezte. Én bólogatni kezdtem, hogy tartsam  magamat a tervhez, Liv azonban nemlegesen rázta a fejét. Amikor észrevettük, hogy ellentmondunk a másiknak, felcseréltük a szerepeket, és én tagadtam, Liv helyeselt. David értetlen arckifejezését látva mindketten felnevettünk.

- Gyere csak – ragadtam meg a karját, Liv pedig a másikat.  Vadul ellenkezett, de egyikőnket sem tudott jobb belátásra téríteni. Kíméletlenül húztuk a testek között, akik vagy beszélgettek, vagy idétlenül ugráltak a zenére. – Mit akartok? – kérdezte kétségbeesetten kiabálva. A zene túl hangos volt, érthető, hogy megpróbálta túlkiabálni, de ha norml hangnemben mondta volna, akkor is meghalljuk. ELengedtüka fülünk mellett, és Madhez mentünk, aki a két lánynak tette a szépet.

- Szia, Mad – sikkantottam, majd a lányokra néztem. – Magunkra hagynátok egy kicsit?

A szőkeség értetlenül bámult, a másik pedig fel akart gyújtani a szemével.

- A csajod? – kérdezte a szőke. Egyszerre kezdtük el rázni a fejünket, hogy biztosítsuk róla, köztünk nem volt semmi, és nem is lesz. Nem voltam az esete, és ő sem az enyém. Mindkét lányt rosszul érintette, hogy leváltottuk őket, de a szőke valahogy jobban megsértődött. Nyílván komoly tervezi lett volna Maddel.

- Mit akartok? – kérdezte felháborodva Mad. Meg sem lepődtem a stílusán, mindig ilyen volt, ha valami nem úgy alakult, ahogyan ő szerette volna.

Igazság szerint Mad került a legérdekesebben hozzánk. Eredetileg ki nem állt minket, jobban mondva csak Davidet utálta, minket pedig azért nem szeretett, mert jóban voltunk Daviddel. Folyamatosan szekálta, és elhordta a háta mögött. Kilencedikben, márciusban Mad bukásra állt fizikából. Én és Liv voltunk a legjobbak ebből a tantárgyból, kénytelenek voltunk korrepetálni. Liv-et és Mad-et összehozta ez a közös korrepetálás dolog, iskolaidő végéig együtt is voltak. Szerencsére nem változott semmi közöttük a szakításuk után. De a sok közös program – amiken értelem szerűen David is részt vett – megbarátkoztak, azóta pedig elválaszthatatlanok, noha ég és föld volt a két srác. Mad nagy csajozó gép volt, pedig nem volt kifejezetten jó képű, de olyan stílusa volt, ami egyszerűen vonzotta a lányokat, a tekintetet. David viszont inkább bebújt a szobájába, és ha mi nem rángattuk ki, akkor nem volt hajlandó kimozdulni sehova. Utána persze jól érezte magát, de kellett neki a kezdő löket. Ezek voltunk mi, hárman.

Davidre biccentettem.

-            Kell neki szerzned egy lányt – mondta Liv.  Mad felröhögött.

-            Én bárkinek szerzek barátnőt – mondta Mad mosolyogva, de egy pillanat alatt lehervadt az arcáról. – Kivéve neki.

-            Ezt meg, hogy érted? – háborodott fel teljesen David. Leintettem.

-            Nem úgy értette – pillantottam jelentőségteljesen Mad-re.

-            De, így értettem – ellenkezett, sötétbarna szeme megvillant.

-            Hé! – Kiáltott David, de mindenki figyelmen kívül hagyta.

-             Szép kis barát vagy, ha hagyod, hogy egyedül ücsörögjön és gondolkodjon a nyomorúságos életéről – bokszolt a karjába Liv. Imádom, hogy a szakítás csak jót tett a kapcsolatuknak.

- Hé! – Ismételte David.

- Én megpróbálnám. De esélytelen, hogy bármelyik lány rámászna egy ilyen merev srácra, akinek az a kémikus beütése van… Tudod, haver, hogy bírlak, de kizárt, hogy ez összejöjjön.

Mad ellökte magát a pulttól, hogy megkeresse a szőke lányt, de én nem hagytam. Megmarkoltam a felkarját, és megszorítottam.

- Kérlek, Mad. Szülinapom van, ennyit megtehetnél – adtam be az adu ászt. Nem akartam, hogy David egyedül ücsörögjön egész este, mert akkor én sem tudnék jól szórakozni. Mad hatalmasat sóhajtott, és visszatért a pulthoz.

- Rendben, de akkor el kell fogadnod a feltételeimet – mondta Mad Davidre nézve.

- Szerintem inkább hagyjuk, jó volt nekem ott…- kezdte David.

- Fejezd be! – Kiáltottuk mind a hárman egyszerre. David beletúrt hosszú hajába, és bólintott.

- Ti kértek, lányok? – kérdezi Mad a feles poharakra mutatva. Bólintottunk. Nem lehetett belőle baj.

- Az első számú szabály, hogy nem lehetsz taccs részeg – kezdte Mad. – Az visszataszító.

- Nem hiszem, hogy ezzel gond lenne – horkantott David. Mad szúrósan vizslatta Davidet, és a kezébe nyomta a poharat.

- De ennyi kell ahhoz, hogy meglegyen az egészséges önbizalmad, ami amúgy a padlót súrolja.

- Alulról – tettem hozzá sunnyogva. Liv felröhögött, és elvette a saját poharát. Felemeltem az utolsó poharat.

- Davidre és az önbizalmára! – mondta Liv, de Mad megrázta a fejét.

- Nem. Norára, mert ma szülinapja van – mondta, és mindannyian koccintottunk. David kicsit szerencsétlenkedett, hogy hogyan fogja meg a poharat, de végül az övével is összeérintettük a poharakat.

- Norára, akinek ma szülinapja van – hallottam egy idegen hangot mögülem. Szintén poharat tartott a kezébe, magasba emelve.